Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntöm Sály község honlapján. Remélem, hamarosan személyesen is itt üdvözölhetjük!
„Sály….Sokan talán a nevét sem hallották.
Bizonyára vannak, akiknek alig jelent valamit. De nekem annál többet. Ez a szülőfalum, ha első eszméléseimre emlékszem, Sály képe tűnik fel bennük.
Festői táj, emberek, arcok, hangok, dalok, színek, illatok.
S két fölém hajoló arc: édesanyámé, édesapámé. Tőlük kaptam a legtöbbet életemben.”
Ezt a pár sort falunk szülötte, díszpolgára, Dr. Barsi Ernő: Sály című könyvének bevezetőjéből idéztem. Azért tettem, mert bármilyen ékesen szólnék a szülőfalumról, aligha kelhetnék versenyre az Ernő bácsi által megfogalmazott gondolatokkal.
A festői tájról a Bükk ölelése gondoskodik már a honfoglalás óta, az itt élő emberek pedig büszkék kivételes helyzetükre,hiszen kevés bükkaljai falu büszkélkedhet két kastély épülettel, kevés bükkaljai falunak adatott meg hogy viselkedésében, értékrendjében ilyen sokat tanulhasson elődeitől.
Hiszen még áll a Latori Vártetőn Őrs Úr várának maradványa, általános iskola működik a Négyesi-Szepesi kastélyban, mozgássérült gyerekeket nevelnek az Eötvös-kastélyban.
Sok híres ember született és élt itt, akiket jegyez a magyar irodalom, képzőművészet, festészet, a politika, akik hírét vitték ennek a kis falunak és akikre nagyon büszkék vagyunk:
Itt élt báró Eötvös József, író, reformpolitikus, az első felelős magyar minisztérium kultuszminisztere, Szederkényi Anna író, az első újságírónő, Gárdonyi Géza, az Egri csillagok koszorús költője, Dr. Barsi Ernő a híres zenepedagógus, etnográfus, hegedűművész, református lelkész.
Önkormányzatunknak az a törekvése, hogy ezen értékek mentén bekapcsolódjon a falu a Bükk lábánál meghúzódó falvak vérkeringésébe, megszabaduljunk zsákfalu mivoltunktól és végre profitáljunk a kapott örökségből. Legyen jó itt élni és kapjon életre szóló élményt az idelátogató.
Remélem, hogy ezzel a szubjektív és vázlatos ismertetéssel sikerült felkeltenem az érdeklődést kis falunk iránt.
TALÁLKOZZUNK SÁLYBAN! VÁRJUK ÖNÖKET!
Hócza József polgármester

























